LÉT 2022.

2022.08.20

1.nap:


Az első nap mindig a megérkezés és belerázódás napja, idén sem történt ez másképp. A LÉT tábor egyik régi hagyománya a tábori név választása, mely során a táborozók különböző (ős)magyar eredetű nevet választhatnak maguknak és a tábor idején azt használják. (Ez néha olyan jól sikerül, hogy a civil életben is megragad, így lettem és maradtam én például Bors). A névválasztás után különböző ismerkedős játékok segítségével kerültek közelebb egymáshoz a résztvevők.

Az ismerkedés után a társaság jól megebédelt, majd jól kipihente magát a már sokat emlegetett CsePiben. A kevésbé csendesre sikerült pihenő végeztével a társaság sokat kötözködött, leginkább a pányvákba tanultak belekötni leginkább kunkötést. A kötelező program után lovaglás következett, ahol kialakult a tapasztalathoz és tudáshoz igazított három csoport.

A lovaglásban (nem eléggé) elfáradt gyermekek megvacsoráztak, majd a tábortűznél a hagyományos csúcspont-mélypont játékkal elemezték a napot, végül pedig mindenki ha aludni nem is, de feküdni tért.


2.nap:


Általában a táborokban az első éjszaka nem a nyugodalmas alvásé, most sem volt másképp, így a korai ébresztőre nem is volt szükség. Miután mindenki kipattant a jurtából a mozgalmas reggeli tornát ízletes reggeli étkezés követte.

A reggeli lemozgását Emese biztosította moldvai táncok tanításával, majd a Pusztai Róka vonóshármasa tartott a gyerekeknek szórakoztató ismertetőt a különböző népi hangszerekről és a népzenéről.

A kultúrprogram után következett a mindenki által nagyon várt lovaglás. A táborozók a három csoport szerint lóra ültek, persze csak miután segítettek a lovak előkészítésében, hiszen a tábor során a gyermekek nem csak lovagolni tanulnak, hanem a lovas élet egyéb részeivel is megismerkedhetnek. A csapat elvei szerint a lovaglást szőrén kezdjük tanítani, a tábor öt napja alatt nyereg csak a bemutatón került fel, ott is mi és nem a táborlakók használták.

A lovaglást finom vacsora, majd tábortűz és csúcspont-mélypont követte, ahol mindenkinek el kell mondania, hogy mi volt a legjobb (csúcspont) és mi a legrosszabb (mélypont) az adott napon. Majd jóéccakát!


3.nap:


A reggel a szokásosan telt, felkelés, torna, majd reggeli következett. Ezek után értelmeztük az emberiséget először a Föld, majda saját történelmében, végül részletesen foglalkoztunk a lovasnomád népek fegyverzetével, viseletével. A megtekintett fegyverek közül az előadás után (és a következő napokban) többet ki lehetett próbálni, hiszen a tábor szerves része a fegyverhasználat, ahol a gyerekek íjászkodnak, kelevézt dobnak és karikással csergetnek.

Mindeközben megérkeztem én és velem együtt az ebéd is. Az ebéd elfogyasztása és kipihenése után Emese tartott érdekes foglalkozást, ahol a szűrökről tudtunk meg érdekes dolgokat és a gyerekek próbálhatták ki a szűrkészítés alapjait.

A kézműveskedést a szokásos délutáni és esti program követte: a lovaglás, a vacsora, a tábortűz és a lefekvés.


4.nap:


A tábor negyedik napján a reggeli rutin után lovaskocsin nyerhettünk mélyebb betekintést a pusztába, de a táborozók nem csak a kocsikázást élvezhették hanem Gergő madarászati ismeretein keresztül a puszta (leginkább tollas) élővilágával is megismerkedhettek.

A lovaskocsizás végeztével megebédeltünk, majd Merk Peti tartotta meg a szokásos kézműves délutánját, ahol gyönyörű nemez madarak mellett érdekesebbnél érdekesebb agyagszobrok születtek és az arra hajlamosak részben kővé (pontosabban gipszé) válhattak.

A lovaglás során örömmel láttuk, hogy a lovasaink egyre jobban fejlődnek, látszott hogy a szülőknek tartott másnapi bemutatáson mindenki büszkén figyelheti csemetéjét.

A sütögetős vacsora után levetítettük a gyermekeknek a tábor helyszínéhez szorosan kapcsolódó Vad Kunság című természetfilmet, majd mindenki álomra hajtotta a fejét.


5.nap:


Felvirradt a tábor utolsó napja! A reggeli rutinon ez egyébként nem változtatott, a reggeli torna és a reggeli kőbe vésett dolog a tábor életében.

Miután mindenki jól lakott, a táborlakók megtekintették a Pusztai Róka NHE Harc- és játék a lovasnomád hagyományban című bemutatóját, ahol működés közben láthatták a különböző fegyvereket és a ló- és lovas együttműködéséről is képet kaphattak.

A bemutató után következett a finom ebéd és a pihentető csepi ,majd a tábor zárásaként annak lakói büszkeséggel töltötték el szüleiket, hiszen számot adtak az elmúlt pár nap folyamán szerzett tudásukról lovaglás és fegyverhasználat terén.

Miután végeztek a gyermekek, a táborlakók a jövő évi viszontlátást remélve búcsút intettek a Kecskeri-pusztának!

Tartalmas, sok tapasztalattal és élménnyel szolgáló hetet tudhatnak maguk mögött a LÉT tábor lakói, reméljük a megszerzett tudás hozzájárult a gyermekek fejlődéséhez, az élmények szép emlékekké válnak és jövőre minél több visszatérőt üdvözölhetünk!

Fotóink: https://photos.app.goo.gl/tcwk1MSuEGzh8CzWA

Bors.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el