Szent László napok

2017.06.24

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is meghívást kaptunk a győri Szent László Napokra. Ez a nagyszabású esemény a Lovagkirálynak állít emléket és immár hetedik alkalommal került megrendezésre Győrben.

Június 23-án, péntek délután gyülekezett a csapat a rendezvény helyszínén, ami a csapat egyik kedvenc bemutató helyszíne Győr belvárosában, a Mosoni-Duna mellett, az Aranyparton. Amellett, hogy az ehhez hasonló több napos rendezvényeken lehetőségünk nyílik arra, hogy az egész csapat több időt töltsön együtt, még olyan kikapcsolódási lehetőségeink is vannak, mint strandolás, lóúsztatás, városnézés. Miután mindenki megérkezett, táborépítés, jurtaállítás következett, majd a lovaspályán a pálya bejárása, bemutató gyakorlása.

A szombati eseménysorozat a városi nagy felvonulással vette kezdetét, melyen csapatunk lovasai mellett, számos más hagyományőrző egyesület tagjai képviseltették magukat.

A program szerint szombat délutánra tervezett bemutatónkat nagy sikerrel tartottuk meg 6 lovassal. A vasárnap délutánra vállalt bemutatót viszont nem sikerült megtartanunk, mert a bemutatónkkal együtt a rendezvény további programjait is meghiúsította egy hirtelen támadt, de annál elsöprőbb vihar.

Ezen a linken egy helyi tv tudósítása a rendezvényről, amiben mi is felbukkanunk pár képkocka erejéig:

https://tv.gyorplusz.hu/cikk/kozepkori-idoutazas.html

Az alábbi linken pedig Katica képei a bemutatóról:

https://goo.gl/photos/Ab61WEXv5ZtbTXE98


Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el