I. Nyílt Lovasíjász Világbajnokság

2018.07.07

2018 július 5. és 8. között zajlott Pomázon az első nyílt lovasíjász világbajnokság. A verseny a Nemzetközi Lovasíjász Szövetség (IHAA - International Horseback Archery Alliance) égisze alatt zajlott, a Magyar Lovasíjász Akadémia szervezésében. A versenyen mintegy 30 ország, több mint 100 versenyzője vett részt felnőtt és ifjúsági kategóriában. A versenyszámok a pomázi Magyar vár területén, illetve annak környezetében zajlottak. A versenyzőknek három - magyar, koreai és lengyel - pályán kellett számot adni lovasíjász és lovas tudásukról (ez utóbbi különösen igaz volt a lengyel pálya esetében, amely military pályának sem lett volna utolsó).

A versenyt megelőző napon a lovak próbája, illetve a pályabejárások zajlottak. Saját lovaink közül hatot vittünk el. S bár azt gondoltuk egy részük csak tartalék ló lesz, végül mindegyikre jutott legalább két lovas. Örömmel nyugtáztuk, hogy megvan az eredménye a rendszeres képzésnek és munkának: Valamennyi lovunk teljesítményét komoly elismeréssel illették a verseny résztvevői (volt olyan, amit meg vásároltak volna, illetve olyan is, amelyet a nemzetközi szövetség felé ajánlottak).

A verseny első 3 napján három csoportban, három helyszínen zajlottak a selejtezők. A magyar pályán egyértelmű volt a magyar lovasíjászok fölénye, de igen jó pontszámokat lőtt a francia, lengyel, német és svéd versenyzők egy része is.

A koreai pályán elsősorban a gyorsabb lovakkal induló versenyzők szerepeltek a legjobban. Itt az iráni, mongol, lengyel és román versenyzők szerezték meg a legmagasabb pontszámokat, s ebben a versenyszámban két lovunk, Harcos és Boróka is külön figyelmet kaptak.

A lengyel pálya számos kihívást támasztott a lovasok felé: nehéz terepviszonyok sok emelkedővel és lejtővel, sok éles kanyarral, valamit számos irányváltással. A jó teljesítményhez itt nagy szükség volt a megfelelő lovas tudásra. A pálya nehézségére és veszélyességére hivatkozva volt olyan versenyző, aki visszalépett a lengyel pályán való indulástól. (A selejtező futamok alkalmával sajnos történt egy komolyabb baleset is az egyik török versenyzővel.) Az itt zajló selejtező végül lengyel győzelemmel zárult.

Az összesített pontszámok alapján legjobb 10 felnőtt és 10 ifjúsági versenyző jutott a vasárnapi döntőbe, ahol a versenyzők mindhárom pályán rövidített programban mérték össze tudásukat. A verseny nagyon izgalmas volt, és igen sok látogatót vonzott, amely - úgy vélem - igen jót tett a lovasíjász sport hazai és nemzetközi megítélésének.

A döntőkben végül mind ifjúsági, mind felnőtt kategóriában magyar győzelem született. Az ifjúsági korcsoportban Maucha Ágnes, a felnőtteknél Maucha Levente szerezte meg a világbajnoki címet. A felnőtteknél a második helyezést is magyar versenyző, Némethy Kristóf szerezte meg (aki nem mellesleg a két győztes edzője is).

A Pusztai Róka csapatából Leidinger Dániel vett részt a versenyen, aki a középmezőnyben végzett. Ez némileg alatta van a saját elvárásoknak. - A magyar futamban nyújtott gyenge teljesítmény után, másnap egy elfogadható koreai következett, amelyet harmadik nap egy csalódást okozó lengyel futam követett. Ez utóbbiban sajnos technikai probléma lépett fel, ugyanakkor még így is javítani sikerült az első két futamban megszerzett helyezésen. Ami csapatunk szempontjából egyértelműen sikerként könyvelhető el, az lovaink kiváló szereplése, amelyet több résztvevő is számos alkalommal kihangsúlyozott.


LD.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el