Kézi aratóverseny

2017.07.08

2017. július 8-án Karcagon, a Nagykunság fővárosában került megrendezésre a kézi arató verseny,  ahová a csapat meghívást kapott.

Az arató verseny majd a  felvonulás után következhetett a bemutató. Eleinte akadt egy kis probléma a hangosítással de a csapat rugalmasságának hála megoldódott.

A bemutató a harc és játék köré épül amelyben a honfoglaló magyarok harcmodorát valamint lovas játékokat és az igazi magyar virtust mutattuk be. Szokásos módón a bemutató utolsó elemében lovas birkózást tartottunk ahova a közönség sorai közül hívtunk be bátor jelentkezőket, így ki is alakult egy izgalmas mérkőzés Levi és egy helyi versenyző között. Egy kisebb harc után azonban pusztai róka győzelemmel zártuk a szereplésünket. Itt még két hölgy lovasbirkózó is megmutatta, hogy nőként is lehet keményen harcolni. 
És egy jó hangulatú és egyben izgalmas előadást tudtunk nyújtani a közönség számára

A rendezvényen Balogh Péter, Bene Sándor, Kósa Csongor, Leidinger Dániel,Mészáros László, Stefanek Attila lovasként valamint Stefanek Csenge, Balogh Benedek, Balogh Domokos, Kiss Gergely, Kovács Áron, Kósa Zoltán és Zatykó Levente segédként képviselték a csapatot.


Képgaléria: https://photos.app.goo.gl/kwfdJt7mdcJF6lkf1

KCs.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el