Huszártalálkozó - Kisújszállás

A kisújszállási Horváth tanyán rendezett Huszártalálkozó évek óta a szezon egyik első komolyabb megmérettetése. Ebben az évben ez főképp igaz volt, mert a több mint húsz éve faragott régi bemutatónkat egy újabb egészíti ki és ennek az új műsornak az ősbemutatóját a kisúji rendezvényen terveztük megtartani.

A hazai pályának mindenképpen vannak előnyei, például néha egész jól esik valahova nem órák alatt megérkezni. Szóval örültünk, hiszen a karcagi csapattalálkozóról a szomszéd településre egészen gyorsan átértek a lószállítók.

Miután levettük a lovakat következett a szélsebes pályafelállítás, illetve a sebes szél miatt a lovak határozott melegítése. Ha valakit nagyon furdalna a kíváncsiság, hogy ez miért fontos és érdekelné az erős szél, a szalagok és a tavaszi lovak közti intenzív kapcsolat, az kérdezze meg Arit és Szelimet, akik rögtönzött rodeó show-val aggasztották az egybegyűlteket. Az arab telihas így aznapra kizárta magát a programból, sajnos a megnyitón már nélküle vett részt az egyébként is nagylétszámú társaság.

A megnyitó után lejártuk az új bemutatót. Amolyan "pusztairókásan", de a harsány, kívülről kaotikusnak tűnő próba meghozta gyümölcsét, az új produkció egészen bizalomgerjesztően sikerült, úgy tűnik idővel felnő a feladathoz és hasonlóan minőségi előadássá érik, mint a már sokak által látott Harc és Játék…

De nem csak bemutatót, hanem ügyességi versenyt is tartottunk a kisúji pályán! A szokásos elemekből (ugróakadály, törökfej vágás, gyűrűszúrás, kelevézdobás, köbörebaba, stb. ) álló pályát saját harcosaink mellett a huszár bajtársak is teljesítették. Az esemény különlegességét a Zoltából és jelen sorok írójából álló közvetítés adta, akik igyekeztek hozzátenni az ügyes lovasok teljesítményéhez.

A programok levezetéseképpen jól megebedéltünk, ránéztünk a vásárra valamint a többi csapat bemutatójára, majd szépen hazafelé vettük az irányt.

A fiatalok karcagibb része ráadásul lóháton, ezt a "hatalmas", majd' húszkilóméteres távot indokolt volt lábon megtenni. A településről nagy nehezen kiverekedve magunkat az Alföldre mára oly' jellemző szántóföldi sivárságba kerültünk, majd a csatornákon, a vasúton és az új 4-es főút alatt átjutva rátaláltunk a környék legszebb erdejére. Az Alföld régi arcát idéző fás legelő azóta az egyik kedvenc helyszínünkké vált, vissza-vissza térünk terápiás tereplovaglások alkalmával. Csak hogy ne érezzük magunkat elhanyagolva, hazaértünk előtt közvetlenül birkózó őzbakokra is bukkantunk, akik olyannyira lefoglalták egymást, hogy rá se hederítettek a közeledő lovascsapatra. Mint kiderült hasonló látványt még a tapasztaltabb vadász csapattársak is ritkán látnak, szóval szép zárása volt ez a rövid túrácskának. 

Ilyen kalandok után érkeztünk haza a tanyára, ahol az utolsó simítások elvégeztével szép csendben mindenki hazatért.

Bors