History lovasszínház 2022.

2022.05.20
Az elmúlt évek különlegesebb programjai közé tartoznak a Győri Lovasszínház előadásában megvalósuló darabok. Május 19-e és 21-e között a History című grandiózus előadásukban vettünk részt.

A több mint két órás darab során a néző a ló szemén és a színházi eszközök szűrűjén keresztül szemlélheti meg a különböző történelmi eseményeket. A produkció amellett, hogy látványos fény- és nem hal(l)ványuló hangtechnikával dolgozik, felvonultat rengeteg lovat, táncosokat, operett és rock-betéteket, parkourosokat, trükklovasokat, egy igazi tankot és nem utolsósorban minket.


A csapat sok izgalmas és szakmailag magas szintű feladatot látott el, hiszen a dübörgő dobok és villámló fények nem a lovak kedvencei, de hátasaink ügyesen oldották meg a munkát. A mi dolgunk a nomád középkor és az idők során betörő, pusztító hordák megjelenítése volt. Egy-két látványosabb bemutató elem után harcba keveredtünk a keresztes lovagokkal, akik ellen ugyan győzelmet arattunk, de a hősies küzdelem során néhány csapattársunk homokba harapott. Utána tatárokként tartottuk sakkban a népet a trükklovasok forgószelének forgatagában, mígnem a huszárok elől kellett menekülnünk, némileg meghasonulva, hiszen Sanyi és Gergő a huszárok fényét emelve saját embereiket kergették a csapat tatárként szereplő tagjaiban.


Mindig érdekes a mi világunktól kicsit eltérő produkciókban dolgozni és megfelelni a különböző szakmai kihívásoknak. Reméljük, hogy teljesítményünk elnyerte a szervezők és főként a nézők tetszését.

Képek:https://drive.google.com/drive/folders/1PlyF4Rbpx_T-RblWWUExmEICeCsSU9DI?usp=sharing

Tálos Péter képei: https://www.facebook.com/peter.i.talos/posts/pfbid02m7sAbN5Ye5TKaE4nh9Ft4AEk1zHzXX72mrK5EC4vDLZVaQQ2HPio2Q7hPqGf3pRMl

https://www.facebook.com/peter.i.talos/posts/pfbid0nrfgPebgxR2WLgnwtDRXuErtwkT3x1uNjUDWpaEUXbJwEcnfuUo3FS3iqLEp8Q6Gl

Magyarósi Péter képei: https://www.facebook.com/magyarosipeter67/posts/pfbid02JCVL54GoaZr4UUE6qyz39GmEQqa6QVbN8YTo2roo5R1n1634DQVodqKCG2c99LGgl


https://www.facebook.com/magyarosipeter67/posts/pfbid02bvUyYJKAeGDGGMWX9v4g7q1GTshVK8JZ3ViMLYjwvPhC9WwjWQeWjf8HHMGKXQkul



Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el