Hajdúszoboszlói Lovasnap - Magyarok Kenyere Ünnep Kunhegyesen

2022.07.29

Minden kezdet nehéz, így július 29-én, pénteken a hajdúszoboszlói lovasnapra való indulást nem is úszta meg szárazon a Körei Tized, hiszen a hosszú aszályos időszak miatt haldokló Tiszán komppal nem lehetett átkelni, úgyhogy maradt az úsztatás. A feladat megoldása után beszálltunk a kamionba, majd Karcagon csatlakoztunk a főhadakhoz (illetve ők is hozzánk) és elutaztunk Szoboszlóra, ahol egy színvonalas lovasfelvonulással indítottuk a rendezvényt.

A felvonulás után hazamentünk Karcagra, hiszen másnap Kunhegyesen volt jelenésünk, ahol a Magyarok Kenyere tiszteletére tartottunk jól sikerült bemutatót, de sokat nem időztünk a településen, mert délután újra Szoboszlón volt jelenésünk.


Mint kiderült, kár volt sietni, mert a gyors ebéd utáni sziesztát egy, az Alföldön egyre ritkábban látható természeti csoda szakította félbe (illetve hosszabbította meg). Nevezetesen elkezdett esni az ESŐ!!! A résztvevők nem is voltak felkészülve ilyen váratlan jelenségre, úgyhogy aznap már nem kellett pályára lépnünk.


Míg Sanyi és Laca hazaugrott Karcagra, a hátramaradt helyőrség a helyi gokart pályán szórakoztatta magát. A lovaink nagyfokú szolidaritásról tettek tanúbizonyságot, mert látva unaloműző kísérleteinket, úgy döntöttek, hogy egy kis éjszakai programmal örvendeztetnek minket. Még jó hogy a Borús nem megy el, mert így egy bő óra, pár km és enyhe gyomorideg után meg is tudtuk fogni őket. Az izgalmak lehűtésére a fagypont közeli(nek érződő) éjszaka nyújtott megoldást. Az a kis meleg, amit a szél a lábamnál tessékelt ki a hálózsákból, úgyis csak úri huncutság lett volna.


Másnap végre meg tudtuk tartani a bemutatónkat. A csapat a jól megszokott színvonalon szórakoztatta a jó hangulatú közönséget, akiktől dolgunk végeztével sok és pozitív visszajelzést kaptunk. Meg egy kissé elsietett gulyáslevest.


Az vagy, amit megeszel, így mi is hasonlatosak lettünk a gulyásleveshez és pár óra alatt elsiettünk a nyár egyik legnagyobb szabású programjára, a mágikus Ozora Fesztiválra.

Bors.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el