Diáktúra a Hortobágyon

2019.04.23

Hortobágyi Lovastúra:

Bevezetés/0.nap:

A hosszan tervezett és sok változaton megélt túra megvalósítására közvetlenül a húsvéti portya után került sor. Engem és Szellő lovamat hétfő este már Sanyiék láttak vendégül, ahol vacsora mellett egyeztettük az útvonalat és a módszertant. Egy szekér, a bakon Sanyi és Áron, kíséri őket Kiss Gergő, Zoli és Csongi, jómagam és a szekérhez kötve Áron betanuló lova. Az egyeztetés után vacsora, majd játék (mint kiderült a kicsiknek több energiája van, mint a nagyoknak :) majd lefekvés következett.

1.nap:

Bár az ígéretükkel ellentétben nem a városból jövő túratagok keltettek, de ők is hamar megérkeztek. A viszonylag késői indulás okát a lassú készülődésben, a lovak befogásában és a hosszú búcsúzásban kell keresni. Végül sikerült elrendezni a töméntelen batyut, befogni, megkötni és nyergelni a lovakat. Indulás után rögtön taktikai szétszakadás történt, hiszen az összeszokatlan kocsis és hátas lovak mellett a sebességkülönbség is zavarta az együtt haladást. Miután kialakult a megfelelő rendszer (elöl a kocsi egyenletesen, hátul a lovak üget-lép váltásban).

Ezután szépen, csendben haladva gyönyörködtünk az aszálytól súlytott, felszántott tájban.

Ezt az idillt unhatta meg Áron új lova, hiszen megpróbált felszállni a szekérderékba. Ez csak félig-meddig sikerült neki, de jó idegrendszerre vall, hogy nyugodtan tűrte amíg leszállítják onnan. Káreset nem történt, a ló lába törte veder maradékait is elraktuk jó helyre.

A déli pihenőnket a késői indulásra tekintettel délután tartottuk egy csatornaparton. Míg lovak szusszantak, addig mi nagy erővel igyekeztünk könnyíteni a szekér rakományán.

Az éjszakai szállás Tiszaderzsen volt, Barsi Attila csodakastélyában. A lovak jó legelőn, mi pedig egy erős vacsora után a padlón aludtunk. A házigazda nagy megrökönyödésére, hiszen mindenkit személyre szóló ágy várt az emeleten. Hiába, ha vastagabb a padlószőnyeg, mint sok helyen a matrac, akkor nehéz tőle elszakadni.

2.nap:

Reggel fürdés és az előző esti csirkepörkölt újra támadása után összeszedtük a lovakat és elindultunk. A csirkepörkölttel úgy megszerettük egymást, hogy csatlakozott is hozzánk az út további részében. Olyan jó tempóban haladtunk, hogy a frissítő megállókat leszámítva meg sem pihentünk a Tisza-gát tövéig. Itt még világosban lenyergeltünk, megitattunk és eldöntöttük hogy mégsem főzzük meg a tervezett slambucot, tekintettel a nagy mennyiségű hideg élelmiszerre. A bőséges vacsora után a tábortüzet ügyesen megrakva, csendesen citerázva elaludtunk.

3.nap:

A napok múltával az indulás is egyszerűsödik. Gyors, precíz pakolás után, felültünk lóra, szekérre és elindultunk. Igaz, hogy nem a tervezett útvonalon, de mivel utunk első szakasza egy természetvédett erdőn át vitt, így végül ez jól alakult. Kár hogy az ilyen erdőkből nagyon hamar koppan az emberfia a felszántott rög valóságába. A folytatás már klasszikus alföldi. Szántók és csatornák között láttuk ahogy radioaktív színű, drága méreggel tartják karban a vetést méregdrága traktorok. Szerencsére lovaink szépek és ügyesek. Igaz ez Áron lovára is, aki a túra alatt úgy megokosodott, hogy a fiú már fel is ült rá. Mindkettejük életében először. Az eközben kialakuló hőség már a nyarat idézte.

Egy kisfalusi gyors fagyiszünet után folyattuk kimerítően egyenes utunkat, amit csak egy tanyán való itatás szakított meg. Ezt egy bogarak társaságában eltöltött déli pihenővel kompenzáltuk. A bogarakét sokkal kellemesebb társaság váltotta, hiszen két Katicával találkoztunk útközben, akik közül a kisebb csatlakozott is hozzánk az út hátralévő részére.

Nem sokra rá megmutatta nekünk az Alföld, hogy milyen, amikor szép. A Hortobágyi Nemzeti Park területén való lovaglás utunk talán legszebb része volt. (Nem véletlenül itt készült a legtöbb fotó. í. :)

Az estét a Kaparó csárda vendégszeretetében töltöttük. A lovak erős legelőn, mi pedig a túra legmasszívabb vacsoráján vettünk részt. Ehhez csatlakoztak családtagok és barátok, de Kaparó Jóska bácsival még így sem tudtunk megbirkózni. Bár Gergőt tanulmányai elszólították...

...a vacsorát egy igen jó hangulatú és hosszan tartó mulatság követte. Az evést ivás, éneklés és citeraszó követte. A teljes repertoárt nem sikerült végig csinálni, mert a fáradtság végül ledöntött a lábunkról (bár az igazat megvallva jó szövetségesre lelt a jóféle szilvapálinkában).

4.nap:

Fáradtan, de töretlenül ébredtünk. Ehhez mérten volt tökéletes az indulás is, de azért sikerült útra kelni. Leginkább aszfaltra, sajnos, mert a szekér behatárolta a földutakon való részvételt és a legegyenesebb utakat már leaszfaltozták (bár mint láttuk, ez nem egy állandó állapot, inkább folyamatban lévő ügy). Szerencsére lovaink eddigre már megszokták a furcsa masinákat, így különösebb fennakadás nélkül tudtunk haladni.

Egészen Nagyivánig, ahol amellett hogy elkurjantottuk magunkat, visszakaptuk Gergőt. Az aszfalttól nehéz volt elszakadni, ráadásul a szép hosszú egyenesek mellett a szántókat csak a vetések váltották fel, a helyzetet csak az eddig szokatlan kánikula vidíthatta volna. Ilyen ingergazdag környezetben csatlakozott hozzánk Laca, aki egészen Karcagig kísérte a csapatot. Szép lassan, de biztosan visszaérkeztünk a Bene tanyára.

Itt elbúcsúztunk egymástól és készültünk a másnapi besenyszögi lovasíjászversenyre (bár terveinket jelentős mértékben módosította az eddig hőn áhított és másnap leszakadó eső).

+1 nap:

A túra utolsó utáni szakaszát lószállítóval tettük meg Karcag és Nagykörű között. Ami ezután történt, az már egy másik beszámoló...

Bors



A képek pedig:
https://photos.app.goo.gl/YHFx4q4FHbTivBNs5

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el