Alföldi Állattenyésztési Napok 2022.

2022.05.07

Május első hétvégéjén a Hódmezővásárhelyen tartott Alföldi Állattenyésztési Napokon vett részt a csapat.


A rendezvény tavalyhoz hasonlóan nagyon színvonalas és jól szervezett volt, bár a szállást magunknak oldottuk meg, hiszen a katonaságnak szüksége volt a saját sátraira, amikben előző évben aludtunk. Cserébe a lovak olyan kövér legelőn voltak, amilyet utoljára álmainkban láttunk. Tábori életünket jó szokásunk szerint éjszaka mulatozással pezsdítettük.


A rendezvény két napja alatt négy bemutatót tartottunk. A visszajelzésekből úgy tűnt, hogy a közönség nagyon szerette őket és a rendezvény szervezői is meg voltak elégedve a produkcióval. Az új kelevéz célokat is teszteltük, bár nehezek, mint a veszedelem, de nagyon tartósak, hiszen a Vércse rohamát is kibírták, de szerencsére Domokosnak, a lónak és a célnak sem lett baja. Komolyabb feladatot csak az egyik pálya bronzszobor lovainak legyőzése adott, de végül ezt is sikerült megoldani.


Összességében egy nagyon jó hangulatú, szakmailag színvonalas rendezvényen vehettünk részt, amit mindenkinek tudunk ajánlani és reméljük, hogy jövőre ott találkozunk!

Katica fotói: https://photos.app.goo.gl/jNqePaYNZMJPG9rH6

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el