52. Hortobágyi Lovasnapok

2018.07.07

Idén 52. alkalommal rendezték meg a nagy hagyományokra visszatekintő Hortobágyi Lovasnapot, melyen csapatunk is - a tavalyi évtől eltekintve - évek óta fellépőként van jelen lovas harci bemutatónkkal.

 Idén kissé nehezen tudtuk összeszedni a nyolc lovasunkat - melyből végül kilenc lett - mert sokan töltötték szokásos nyári nyaralásukat, illetve ekkor rendezték meg a nemzetközi lovasíjász versenyt Pomázon. A nagy méretű profi hortobágyi pálya mindig nagy kihívást jelent a csapatnak, a bemutatók minősége viszont rendben volt a visszajelzéseknek megfelelően. A nézőközönségből azóta hárman is megkerestek bennünket a bemutató kapcsán, melyet szeretnének látni saját rendezvényükön. 

Szombati napon közösen kilovagoltunk a nagy Hortobágy szikes pusztájára, hogy megtekintsük Kovács Misi tanyáját, melyet sikerült is megközelíteni, de végül visszafordultunk az idő szűkössége miatt. 

Laci igazi virtuóz lovas - a délutáni bemutató során - saját lova hátán kapott saját lovától, saját fejébe egy rúgást. Ezt úgy sikerült kivitelezni, hogy hanyatt lógva a "halott ember" trükk közben a hosszabbra állított kengyelszíjnak köszönhetően elérte Laci fejét a Csillag lába, illetve patkója, de a kemény kun fejnek csak a bőre tudott megsérülni, mely aztán erősen megfestette Laci testét vérrel. 

A lényeg, hogy komoly sérülés nem történt, a közönségnek pedig tetszett a magyar virtus bemutatása.

BS

https://www.haon.hu/europaban-egyedulallo-csoda-a-hortobagyon/3915894


https://photos.app.goo.gl/6si3AU91NVnz6Rm68

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el