15. Nemzeti Vágta

2022.10.02

A Kassai Lovasíjász Iskola által felkérést kaptunk a Nemzeti Vágtán való bemutatózásra. Egy három
csapat által alkotott programban vettünk részt: az Iskola lovasíjászatot, az Anda Lovasharc Egyesület
kopjás gyakorlatokat, mi pedig köbörét mutattunk be. Reggel részt vettünk a program próbáján, ahol
szigorú rend szerint begyakoroltuk, hogy mikor melyik kamerának játszunk és mennyi időbe telnek az
egyes programok elemei. Lovaink a Városligeti tó helyén voltak elhelyezve boxokban, bár nem ideális
feltételek mellett. A másik két csapat érkezése után betanultunk fejben egy új programot, mely
feladta a leckét, hiszen egy hosszú, kör alakú pályán egy kapura köbörézni a teljes közönségnek
elsőre kivitelezhetetlennek tűnt, de sikerült megoldást találnunk. A műsor elején a 3 csapat együtt,
piros lobogókkal felvonult, majd következtek az önálló részek. A délután folyamán részt vettünk
továbbá egy Hagyományőrző Lovas Felvonulásban, 150 lovassal.

Sikerült a szerelvényekkel a tömeg előtt távozni, bár így rövidre lett szabva a búcsúzkodás.

Lovasaink vezetője Stefanek Attila volt Reménnyel, továbbá szerepelt Lelkes Tamás Szikrával, Víg
Bálint Csengelével és Zatykó Levente Batu kánnal. Segédeink Balogh Ilka és Mátyus Marcell voltak.
Köszönjük a lehetőséget a Kassai Lovasíjász Iskolának!

Fényképek és videók:
https://m.facebook.com/NemzetiVagta/albums/10159126482141743/?paipv=0&eav=AfYqY8wWiboKbgcEKCDVGP1xwsFkwalY-YRj7k-7sHC-SYdPkc8neXbmmzVHy3dHsTo

Videón 8:20-tól:

https://mediaklikk.hu/nemzetivagta/video/2022/10/02/kassai-lajos-lovasijaszainak-bemutatoja/?fbclid=IwAR1F6leI-C0do0YV9nzsPIY8bYizX766-LcibOAFL7ufHmgzme_RzG0l2eU

ZL.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el